2010. február 19., péntek

Első bölcsis alvás és shopping

Első bölcsis alvás:
Mindennek eljön az ideje... Miután az én kis Mancikám már annyira belejött a heti két délelőtti Pöttöm klubozásba, hogy már rám sem hederít, amikor eljövök, és amikor érte megyek, sem ugrik az ölembe, hanem inkább maradna, gondoltam megpróbálkozunk az ott alvással is. Mit mondjak, én nagyon izgultam! Nem szokott hozzá, hogy másik gyerekekkel aludjon, és kb. 1 hónappal ezelőttig bent maradtam nála, amíg elaludt (erről kezdek leszokni gondolva a jövőre, illetve rájöttem, hogy ha ott vagyok csak ki akar mászni). Volt pár bőgős elalvás, de ezeknek az ideje rohamosan csökken. (persze a szívem szakad meg, amikor sírva "anya-anya"-zik, de mostmár inkább magában dumcsizik, aztán elalszik) Szóval kissé aggódtam. A bölcsis néni azt tanácsolta, hogy 1/4 és 1/2 1 között telefonáljak, hogy mi a helyzet. Mondanom sem kell, hogy vissza kellett fognom magam, hogy csak 12.20-kor hívjam. Az első csöngetés után felvette, és mondta, hogy éppen a tejét issza, és egy darabig a többieket szórakoztatta dumálással és sikítozással (parti a haverokkal az elsötétített szobában), de szerinte elfog aludni és menjek érte 3/4-ed kettőre. Mentem is - inkább rohantam - és a Juli ölében ücsörgött az érkezésemkor. Azt hittem, hogy nem aludt egyáltalán, de kiderült, hogy elaludt sírás nélkül, csak aztán felébredt kb. 1 óra alvás után. Szóval siker! Sírás nélkül!!! Juhhé!! Azt mondták máskor is ott aludhat! :)) Nem volt semmiféle szemrehányó tekintet, amikor érte mentem, uh. ez is pozitív. Persze nincs rá garancia, hogy legközelebb is így megy majd, de legalább nem hagyott benne rossz emléket az első ott alvás, és ez nekem mindenesetre megnyugtató!

Shopping:
Ameddig az én kicsikém a bölcsiben mulatott, én a szokásos programomnak hódoltam (persze nem minden alkalommal). Miután leadom a nőcit, elkismetrózom a Vörösmarty térre, beülök a mccafé-ba és nyugisan megreggelizem, közben elolvasgatok valami pletyi magazint. Ezek után bevetem magam a boltokba körülnézni. Általában nem veszek semmit. Magamnak most aztán pláne semmit (ld. előző bejegyzés...) majd ha sikerül lefogynom, de a lányoknak..... Mentségemre:
˙Jelentem a leárazások a végéhez közelednek.
˙A "lányoknak" vásárolok azt jelenti, hogy az Effie-nek, a Rozinak és "ketteskénk"-nek, aztán még ki tudja. ;)
˙Spóroltam! Sokat! Számszerint 32ezer forintot!! (költöttem 12e-t)
˙Nem tudok ellenállni a Zara-s gyerek cuccoknak.
˙Pláne, ha 4-10e forinttal kevesebbért vehetek valamit (igen, én vagyok az élő példa, ez a fajta marketing nálam nagyon működik...)
˙Egy-két dolgot előre megveszek



Úgyhogy most bemutatom a mai napi szerzeményeket:
a tavaszi kollekció darabjai:

és az őszi-téli kollekció:

persze a mini manónak is valami, aminek nem tudtam ellenállni:

1 megjegyzés: